Eszünk-iszunk

“…hoztak egy tál kóstolót
nem kóstoltam még soha hasonlót
azóta mindenre hajlandó
lettem, ó jaj…” (Rutkai Bori)

  A kiegyensúlyozott táplálkozás létfontosságú mindannyiunk számára, gyermekeink esetében fokozottan az.

Vitathatatlan örömforrás, szerencsés esetben minden érzékszervünket megmozgató, esztétikai élmény, társas érintkezési forma, egészségvédő tevékenység is.

Sajnálatos módon mára komoly gondforrássá és problémahalmazzá vált az étkezés, olykor a folyadékbevitel. Rengeteg az ételallergiás, valamilyen alapanyagra érzékeny gyermek, nem ritka a pszichés okokból, vagy nevelési hiba folytán kialakult túlzott válogatás, bizalmatlanság, akár az evés teljes elutasítása. Utóbbi esetén természetesen szakemberhez irányítjuk a családot.

Szomorú jelenség ez, mert enni alapvetően pazar dolog, legalábbis mi, itt a Vitaminiben így valljuk, ezt is tanítjuk, ezt tesszük mintaként a gyerekecskéink elé.

Már csak az a kérdés, hogyan. Mutatom.

A kiindulásunk az, hogy mindenki annyit eszik, amennyi jól esik neki. A nagycsoportosok teljesen önállóan kiszolgálják magukat, az igényeik szerint. Ezt az igényt a gyerekek idővel meg is tanulják előre megsaccolni, hogy ne kelljen ételt kidobnunk, ne pazaroljunk. Iskola-előkészítőseink kézjelekkel mutatják az éppen tálalónak, hogy az egyes fogásokból mennyit is kérnek: keveset (egy ujj), közepeset (két ujj), sokat (három ujj). Persze az árnyalatokra is születnek köztes elnevezések: „kóstoló”, „ernyedt kettes”, „délceg egyes”. És újrázni természetesen mindig és többször is lehet.

Ebédelni közösen kezdünk, előtte egymás kezét megfogva, koncentrációs játékkal csendesedünk el, készülünk fel rá. Összeszokott csoportnál mindig kipróbáljuk a „konyhafőnök ajánlatá”-t, ahol is az önként vállalkozó gyermek kiáll társai elé, és elmeséli a fogások, vagy az alapanyagok történetét, végül el is nevezi őket, fantáziája, mesélőkedve, humorérzéke szerint. Így történhet meg, hogy jégtáblák között strandoló pingvineket eszünk, vagy a királylány leszaladt gyöngysorát próbájuk rekonstruálni kanalazás közben. Sokat nevetünk, a hangulat remek, pompásan szórakozunk, miközben észrevétlenül fogy az étel.

Evőeszközeink sem akármilyenek, kisebb-nagyobb eltérést vesznek észre a szemfülesek, és már meg is kapják állandó elnevezésüket: „királyi-”, „császári-”, „balerina-”, „hercegi-, „giga-„, vagy éppen „paraszt kanál” és villa, kés. Az említett becenevek csoportról-csoportra öröklődnek, olykor picit módosulnak, létrejön a hagyomány. Persze a poharak sem maradhatnak ki a jóból, a talpukról leolvasható számok mágikus taralommal bírnak, az étkezések alatt folyik a lázas egybevetés, versengés, összehasonlítgatás. Egyik nap a páros számok a nyerők, másnap már lehet, hogy a páratlanokkal vagy menő, a legkisebbel lehetsz főnök, vagy a legnagyobb a siker titka.

A naposok szerepe kulcsfontosságú, ők döntik el, hogy ki, melyik evőeszközt, poharat használhatja az adott étkezés során.

A játékosságon, kreativitáson túl mindig nagy becsben tartjuk a jóízűen, nagy lendülettel, válogatás nélkül evőket, ill. mi, felnőttek is jó példával járunk elől.

A közösen készített reggelik, uzsonnák, az esztétikus kínálat még inkább kedvet csinál az új ízek, illatok, színek, textúrák feltérképezéséhez.

A recept persze nem univerzális, de már többször bejött. Érdemes kipróbálni, mert enni csudajó!

Együtt sütős-főzős, eszegetős-kóstolgatós napokat kívánok:

Zsemle