Stáb

Eszter, a lánglelkű főnök. A Vitaminik ötlete az ő fejéből pattant ki tizennégy évvel ezelőtt. Sürög-forog, tesz-vesz, ezért ritkábban és csak röviden jár felénk. Ilyenkor viszont villámgyorsan felmér mindent, széles mosollyal intézkedik. Megsimogatja a gyerkőcök fejét, kiosztja a kollégáknak a sürgős feladatokat, dorgálja, feddi, olykor dicséri is őket. Hivatalba telefonál, szülőkkel beszélget, megoldja a munkatársak ügyes-bajos dolgait. Majd vidáman búcsút int és elszelel.
Ildikó, a boszorkányos kézügyességű óvó néni húsz év pedagógiai tapasztalatát kamatoztatja nálunk. Művészi színvonalú, igényes falfestményeivel, falvédőivel, zokni- és síkbábjaival teszi otthonossá, esztétikussá a vitaminisek szűkebb környezetét. Gitárjátékával, mézédes énekhangjával nemcsak a gyerekeket ringatja álomba, őt hallgatva kollégái is el-elbóbiskolnak. Mosolygós nyugalmából kibillenthetetlen, kreativitása végtelen, elfogadó, meleg személyisége közelében biztonságban, szeretetben cseperednek és fejlődnek ovisaink.
Erika a lelkiismeretesség, az alaposság és a segítőkészség szobra. Csupa szív, odaadó gyógypedagógiai asszisztensként teszi gördülékennyé, családiasan meleggé a vitaminis gyerekek, felnőttek hétköznapjait. Született gondolatolvasó, praktikus lángelme, óriási munkabírással fűszerezve: kérned, kérdezned sem kell tőle, kettőt pislogsz, és már el is végezte, meg is oldotta a felmerülő feladatot, vagy nehézséget!

Bogi óvó néni, a táncoslábú, víg kedélyű, energiabomba, három gyermeke mellől perdült be a Vitamini kapuján. Ő tényleg minden porcikájával, teljes énjével veti bele magát az ovis életbe: ropja a lába, mutatja a keze, dalolja a szája és közben megállás nélkül, pörög az agya! Született ötletgyáros, kreatív és maximalista kivitelező minden téren. A nehéz pedagógiai helyzetekben találékonyságát, higgadtságát, és fő erősségét, a megértő humort hívja segítségül. Simogató nézésétől, meleg ölelésétől, lágyan duruzsoló hangjától az örökmozgók is lelassulnak, és érdeklődve figyelik, milyen izgalmas dologról is magyaráz.
Judit, a megoldóember, tornádóként érkezett meg hozzánk. Munkabírása, gyerekszeretete, ötletessége és páratlan szívóssága pillanatok alatt nélkülözhetetlenné tette. Nem ismer lehetetlent: egykettőre „Terülj-terülj asztalkám!”-at varázsol az étkezésekhez, villámgyorsan megszereli az elromlott laminálót, szerződéseket gépel rekordidő alatt, játékokat és tornaeszközöket rendel akciósan a neten, eltűnt szemüvegeket a föld alól is előteremt. Ha a Kőhegy felé vesszük az irányt, már veszi is a bakancsát, és a túrázók élére áll.
   
Sző, fon, nem takács, viszont horgol, köt, hímez is, na, ki az? Egyértelmű, hogy ANIKÓ az, aki sok-sok évnyi tapasztalatot gyűjtött dajkaként állami óvodákban. Jár a keze, mint a motolla, ám az agya sem áll meg egyetlen percre sem: a csodálatos álomfogók, kuflik, kendők, mamuszok, lábtörlők készítésén túl értő módon bogozgatja, selymesre szálazgatja, újrahurkolja az emberi kapcsolatokat is. Akit isteni pogácsájával, beiglijével, házi kolbászával, lekvárjával kínál, nyomban elfelejti búját-baját. Kovácsmester férjével együtt otthonosan mozog a népszokásokban, népmesékben, népzenében, mely tudásából lelkesen csepegtet a gyerekeknek is.
Zsemle gimnáziumi tanárból vált vitaminis jókedv- és játékmesterré, no meg hancúrozás felelőssé. Biciklijével reggelente szélsebesen beteker, hátizsákjából elővesz egy halom vidámságot, játékosságot, kalandot és csodát. A bábokkal, dramatizálva előadott meséivel színházat varázsol a vitaminisek életébe. Folyamatosan fantáziajátékba merül a gyerekekkel, focizik, bújócskázik, énekel, mondókázik, de legfőképpen dögönyöz. Béketeremtő és békefenntartó; a legádázabb helyzetekben is higgadt és igazságos marad. Sajnos kétbalkezes, veszélyes tárgyak közelébe őt sem engedjük.

Gabi óvó néni dalolászva-kacagva lép be reggelente a Vitaminibe. Huncut vidámsága átragad kicsikre, nagyokra egyaránt. Természetszeretetével, a zene iránti rajongásával lelkesen és játékosan „fertőzi meg” a rábízott gyerekeket. Az erdők, a mezők élőlényei meghitt ismerősei. Ha kirándulásról, természetjárásról van szó, nem tétováz, már indul is! Túra közben szenvedélyesen magyaráz, megmutat, megszerettet, és közben remek fényképeket készít!
Bence bácsi, zsenge kora dacáraközel egy évtizede foglalkozik értő módon az óvodás és kisiskolás korosztállyal. Neve Budaörs-szerte fogalom, jól bevált módszere pedig a következő: röntgen szemével, kifinomult antennáival hipp-hopp feltérképezi a gyerekeket, végtelen türelmével, empátiájával pikk-pakk kapcsolatot teremt velük, majd egy púpozott evőkanálnyi szakértelemmel és szeretettel megbolondítja a dolgot. Ennyi, már ki is keverte a vidám, közös munka, játék receptjét, fürtös hajú koboldokkal, vagy éppen csibész szemű királylányokkal!
Dorcsi, a lendületes, ifjú óvó néni a sport világából szaltózott be hozzánk. Vidám cserfességével, mindenre kapható játékosságával pillanatok alatt meghódítja a gyerkőcöket, akik pajtásukként viháncolnak vele. A bátortalan, visszahúzódó lurkókból gyógymasszázzsal, vagy -tornával bűvöli ki a görcsöket. Konfliktuskezelésben verhetetlen: az oviban egy-egy találó, bohókás mondattal helyettesíti kézilabdabírói sípját. Élvezetes, élményszerű meséléséért rajonganak a vitaminisek! Ha dalra fakad, mindenki vele énekel, és a Szőlő közt a jókedvűen csilingelő gyerekkórus hangjai lengik be. Ráadásul nincs nála jobb zsúrszervező: https://www.vitaminik.hu/szolgaltatasaink/szulinapok-rendezvenyek/
Judit, a messziről érkezett óvó néni 25 éven át dédelgette, szeretgette, okítgatta a rábízott óvódásokat, majd 20 évig élt külföldön, ahol egészen mással foglalkozott. 2021-ben boldogan tért vissza eredeti hivatásához, így lett ő a vitaminisek pótnagymamája két évre, amíg Dorina saját kisfiát dédelgeti, szeretgeti, okítgatja otthon. A gyerekek felé forduló, osztatlan figyelme, kíváncsisága, kiegyensúlyozottsága, a személyiségéből áradó nyugalom révén szót ért kicsivel, naggyal egyaránt. Meseolvasása legendás: mire halkan, lassan becsukja a könyvet, az egész csoport egyenletesen szuszog és álmában mosolyog.

Annamari, a mesterpedagógus, 35 éves logopédusi és gyógypedagógusi tapasztalatait kamatoztatja nálunk, szinte az első pillanattól kezdve. Játékos, lágy, kedves és elfogadó személyisége révén, no meg egy csipetnyi varázslattal a legbonyolultabb gyakorlatokra és feladatokra is ráveszi a legmakacsabb lurkókat is. Felmér, szakvéleményt és fejlesztési tervet ír, konzultál a szülőkkel, egyeztet a kollégákkal, de ami a fő: bámulatos eredményeket ér el a vitaminiseknél, akik egytől egyig imádnak hozzá járni!